A Szentmihályi úton át ezer levél repült,
mint fecske fönn a drótsoron, a járdaszélre ült,
hogy víz se fogta, persze szállt a flaszterek felett
a hebehurgya társaság, s a csontkarú liget
csak várta, várta vissza mind tékozló gyermekét,
s a Szentmihályi út mögött, a parkban szerteszét
aprókat roppan, lopva jár
elbarnult pergamenjén mennyi nyár…
Esős, hideg utcán állunk. Minket rendesen megpakoltak. A két lábon járó árut, a gyilkossá idomítottat. Megvetik a panaszkodókat: jobb, ha csendben vársz sorodra! Nem bánt
Harminckettő hogy telhetett? Hogy múltak el napok, hetek? Letelt, s hitelt nemigen ad már a jelen. Nem voltam benne még jelen, úgy múlt a múlt,
kakofónia öreg háztetőn kapirgáló szélkakas patinát érlel én királyságot adnék néhány cseppnyi olajért hét perc mint ezüst-homok folyik tenyeremből el menthetetlenül s hiába keresem már
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
