Hepp Béla (aLéb): Az én Az én szerelmem…

Az én szerelmem egy bolond szerelme,
a fél arcomra hófehért meszelne,
a fél arcomra ébenfeketét.
Eljátssza az Isten szerepét.

Az én szerelmem nyers husokra vágyik,
árnyakban kúszik el velem az ágyig,
egy pillanat elég, és elragad
az éhe, gyilkos, néma éji vad…

Az én szerelmem tengerekre ébred,
és kékre festi mind a messzeséget,
mert új egekre törni hajtja már
a bennem álmodó viharmadár.

Az én szerelmem szál virág szeméten,
a színét sem, az illatát sem értem,
s a sorsa bárhogy új meg új halál,
ezer alakban újra eltalál

az én szerelmem,
egy bolond szerelme;
és bennem mintha most is énekelne
egy végtelen mesékből ellopott
kegyetlen-édes nyári dallamot.

(Tudom, tudom, hogy kéne még reszelnem,
de ez a vers most így „Az én szerelmem…”)

További bejegyzések