Hepp Béla (aLéb): A pát(r)ia

Mi itt maradtunk, látod itt maradtunk,
akár a renyhe barna sár alattunk,
cipőnk fogoly, nem lép már a láb
mert nincsen lejjebb, nincsen már alább.

Nem mozdulunk, riaszt a csapda, és nem,
akár a rozsda ósdi fegyver-élen,
kezünk fogoly, ujjnyi táborok,
vasunk színéről vére így csorog.

Eső ha ver, viharba test ha görnyed,
akár ha törve szolgálnánk a szörnyet,
szemünk fogoly, s így, félbolondul
nem láthatunk az egykor-álmokon túl.

S a némaság, a szó, hogy visszaretten,
akár a már repülni is hitetlen
madár, fogoly, tartja vaskalit,
mert félni kell a törvény karmait.

Mi itt vagyunk, a vaksi rozsda-csendben,
nem mozdulunk akár egy életen, nem,
így a jó, a vágyott ólmeleg.
Bolond, ki völgyből hegyre képzeleg…

További bejegyzések