Repedezik az „alap”, dőlnek a falak.
Menekülsz? Vagy alatta marad
minden álmod, mi szép volt eddig.
Nem tudod. Csak kergetőzik
a sok gondolat ott a fejedben.
Ha szembeköpnek, akkor sem érted
mindazt, mi bánt és nyomaszt.
Nem kell semmi. Az égi malaszt
sem más, mint üres hazugság,
hogy letörheted a sorsod szarvát.
De nézz magadba, minden oly üres.
Lapítanál most, mint egy rossz csöves,
de fel kell állni. Vár a messzeség,
hol kézzel fogható a lét és az ég,
s talán ott a nyugalom szigete vár.
Indulj, mondja az agyad. Minden porcikád
a pihenést várja. Csak szíved visz előre.
Lesz-e feloldozás ott a végtelenben?
