Ez mese az írói fantázia szüleménye.
Amennyiben a történetben szereplő moly
bármiben is hasonlítana a világhírű Molyszejev
együttes bármelyik tagjára, az csak a véletlen műve.
Hősünk, Ifimoly, egyszerű ruhamolyként látott napvilágot, egy gondosan összehajtogatott nemzeti zászló búzakalász fonatos címerpajzsában. Ifjúkorát pondróként élte, berágta magát a vörös csillagba, majd a zászló piros mezejébe. Azon hízott, növekedett, és egyre erősebb lett, miközben zabálta a vöröset. Aztán, ahogy a molyok szokták, bebábozódott, és várakozott.
Az újjászületés pillanata időben érkezett, mert a Történelem minden ilyen zászlót a tűzre vetett.
De, mielőtt erre sor került, a mi molyunk kirepült. Felszállott az emeletre, vörös posztót keresve. Az vonzotta arany bordűrrel, azt nagyon szerette. A bordűr szélén ismerte meg élete párját, aki petéit az aranyszegély mellé pöttyentette. Ezt abban a hitben cselekedte, mire kicsinyei felnövekednek, fényesszárnyú molyok lesznek.
Ifimolyt tovább lendítette nyughatatlan természete. Szállt és szállt, átlépte az országhatárt. A Sors keze néhányszor utána nyúlt, olykor segítette, könyvmolyok között tanult. Máskor meglegyintette, de a Sors csapásai elől ügyesen ellavírozott. Hol balra libbent, később jobbra, és csak repült egyre magasabbra.
Közben több követő zsongta körül. Nagyon úgy tűnt, mindenki örül. Először a tavaszi molyok és a réti molyfélék gyűltek köré, majd a zsákhordó molyok, a gyümölcsmolyokkal szárnyat öltve lengték körbe.
Egyedül a könyvmolyok közül szállingóztak kevesen az egyre népesebb gyülekezet táborába. A fényesszárnyú molyok és soktollú molyfélék csak türelmesen várakoztak. Kíváncsi volt mindegyik, hogy a jövő mit is hozhat.
Azonban Ifimoly, oly meggyőzően hatott a molytársadalom széles rétegére, hogy ők is csatlakoztak. Azután tették ezt, miután Ifimoly a többséggel elhitette, mindenkiből lehet fényes és soktollú. A fényesek és soktollúak tudták, ez hazugság. Csak aki fényesnek és soktollúnak születik, az lehet még fényesebb, és azoknak sokasodnak a tollaik. De erről mélyen hallgattak, és csendben felrepülve elfoglalták a csúcsokat.
A különböző molyok szentül hitték, alsóbb rétegekben is lehet az élet szép.
Egyre többen rajzottak Ifimolyt közelébe, aki érezte, ez milyen remek. Hízni kezdett, és egyre nehezebben repkedett. Ezt látván, a soktollúak és a fényesek aggódni kezdenek. Összedugtak néhány okos fejet, és kimolyolták a felreppenő probléma megoldását.
Mutattak Ifimolynak egy épületet. Szép, nagy kupolás házat, sok kis csúccsal. És egy visszautasíthatatlan ajánlatot tettek. Ifimoly és a soktollúak meg a fényesek között egyezség született.
Övé lehet a szép nagy kupola, ha a többi csúcsot nekik hagyja. A kapcsolatuk hamar megmelegedett. Mondhatni baráti szálak szövődtek, a nyálat bátran fröcskölők és királyuknak választott vezérük között. Mert Ifimoly lett első királyuk Firmoly néven, akit molynyálból szőtt koronával megkoronáztak.
Ennek Molyország népe is örült. A király leszállt közéjük, és szárnyukkal paroláztak.
A fényes és soktollú társaság gondolt a részletekre.
Letelepedtek a kupola alatti terem bársonyszékeire, és Első Firmolynak adták a középső helyet. Mindenben a kedvére tettek. Gondtalannak tűnt az élet a teli mézescsupor mellett.
De jött a rossz hír. Legyek gyülekeztek Molyország határán, és beleköpködtek a molyfélék tejébe. Egyre többen szállingóztak be, és keresztül-kasul vonultak, félelemben tartva az alant lakókat.
Molyország királya megkérdezte népét:
„Akartok-e illegális fekete legyet?”
Tudta előre, erre a kérdésre a válasz csak egy lehet: „Nem akarunk illegális fekete legyet!”
Közben a sok fekete légy, de még a zöldek is, nagy tömegben zúgtak keresztül a kicsiny Molyországon. Észrevétlen csak néhány ezer honosodott meg.
Sajnálatos módon, a molyok félelme nem szállt el végleg.
Ezért a király szagértőkre bízta a felrepülő vészhelyzet megoldását, akik légyölő galócák szaporítását javasolták a határ szegélyen, és sűrű háló feltételét. A nyolc lábon felkapaszkodott, királyhoz hűséges vállalkozók meg is tették a kellő elő-készületet. A keresztesek hálót feszítettek.
A könyvmolyoknak ez már sokk volt.
A hosszú évek során, temérdek könyvön rágták át magukat. Jól ismerték a Bibliát, és abban az Úr eként szólt: „Légy!”
Ezzel megteremté a legyet, és a Föld többi lakóját.
„Az Úr előtt egyenlőnek születtünk.” Ez volt a könyvmolyok véleménye, hiszen tudásukat emésztőszervükben dolgozták le. Apáról fiúra szállt át, ami a könyvekből megmaradt, a sok-sok lap és festékanyag.
Sűrű szárnycsapkodással hangot is adtak nemtetszésüknek, és ellenrepültek a királyi akaratnak. Megosztott lett Molyország, és a Sors keze is betette a bal lábát.
Erre Első Firmoly nem számított. Eddig minden problémát reptében megoldott. Új-régi módszerrel csitította a lármát. Segítségül hívta varázslóját, az öreg szkarabeuszt, aki a hívatlan vendégnek bemutatta a fityisz mágiát. Erre a Sors visszahúzta lábát.
A király széles összefogást hirdetett, és kinyilatkozta: „A rossz Sors ellen győzedelmes volt a csata.”
Molyország népe fellélegzett, mindenki örült, és költekezni kezdett.
A király sem volt rest, felemelte a levegőhasználat díját, és adót vetett ki a ruhamolyokra, míg az olcsó ruhát a selyemhernyók titkos útvonalán Molyországba hozatta.
Erre az ellenszellentés fokozódott. Felbolydult a moly-boly. Körberepkedték a kupolás palotát, és oly nagy vihart kavartak, hogy berezonált az ablak.
A palotában volt veszett kavarodás. De Első Firmoly helyén tartotta eszét a komód fiókban, és választás elé reptette népét. Az volt a tét, ha sok légy lerakja a petét, sokasodni fognak a molyok nyálán. A húsevő és erőszaktevő legyek félelmetesek. A moly nép a pondróit féltette. Ezért a király kinyilatkoztatását közzé tette:
„Aki a könyvmolyokkal van, az guruló, és lemondhat a további szabad repkedésről.
Aki nem akarja, hogy jöjjenek az illegális legyek, az rám szarvaz és a mézes csuporra!”
Ettől a könyvmolyoknak összerándult a gyomra. De a tavaszi molyok, a réti molyfélék, a zsákhordó molyok, a gyümölcs molyokkal és avarevőkkel szárnyat öltve egész Molyországban az illegális legyek ellen szervezkedtek.
A választás eredményét nem is érdemes firtatni.
Illegális legyet nem akart senki. A többség szeretett volna a mézescsupor közelébe repülni.
A betűmintás tűzmolyok szerint, a mézescsupor csupán városi legenda, mert eddig senki sem repült vissza, aki bele-kíváncsiskodott abba. Ez a hír terjedni kezdett a molyfélék között. A halk szárnysuttogás felerősödött, az összegyűlt molytömeg követelőzött. Látni akarták a csuprot nyitva, és azt, hogy néhány kiválasztott, megnyalhatja a melaszt ott. Mert az ellenszellentők sem gondolták komolyan, hogy a csuporban valódi méz van.
A szárnysuttogás hangja eljutott a királyi udvarba. Első Firmoly komolyan vette az alatta repülők követelését.
Megtörtént a válogatás, akik előtt lesz a bemutatás. A meghívottak amolyan átlag molyok voltak, szárnyuk szegetten hajbókoltak.
A szolgák sürgölődve öntöttek mézet a tisztára mosott befőttes üvegbe, amit átneveztek mézes csupornak. Erre persze törvényt is hoztak. Azért volt fontos az átlátszó üveg, mert a bemutatóra nemzetközi molyküldöttség is érkezett. Ők figyelték meg, mennyire átlátható a különleges produkció.
Az igazi csupor sötét árnyékot vetett. Senki sem tudhatta, mennyi méz folyt bele, és azt sem, hogy ki mennyit evett.
Királyuk nyálasan fogadta a vendégeket, és felkérte lányát egy keringőre. Tücsökzenekar húzta a szárny alá valót. Firmoly király és lánya Firma, a nyitott csupor felett keringve repdesett.
Mármint a jókora befőttes üveg felett, amit a zsongás törvényesen csupornak nevezett.
A tucatnyi kiválasztott csak integetett, na meg tapsolt. Ettől a levegő egyre jobban rezgett, és a király lánya szédülni kezdett. Első Firmoly rémült szemekkel nézett utána, és látva látta, a csupor alján aranyló mézbe esett legkedvesebb lánya.
Ezen a király meglepődött. Legutóbb még teli csuporról tett jelentést kamarása, akinek ezután nem lesz maradása. A király nem csak meglepődött, meg is ijedt, mert közben a tapsorkántól a levegő örvényleni kezdett. Csapkodta szárnyait eszeveszetten, mégis ott találta magát a csupor belsejében. Lánya vidáman integetett, szárnya fényesen fürdőzött az édes élvezetben.
Végül is a király nem most kezdte. Gyomrát a méz tartotta rendbe. Arra gondolt, egy keveset még ehet, és lányának megmutatja, mennyire bátor az apja.
Egy gondolat nem fogant meg királyi agyában, túlsúlya perdöntő lehet ebben a táncban.
A méz valódi méz volt, és a király kövér potroha cuppanósan landolt. Rögtön merülni kezdett, és vészesen süllyedt. Ragacsos szárnyakkal utolsót verdesve, belefulladt a maradék mézbe.
A vendégek nem értették, hogyan következett ily gyorsan a vég. A soktollúak és a fényesszárnyúak fogták fel legelőbb a helyzet súlyosságát. Megnyitották a legelőt, és a vendégeket oda terelték át.
A befőttes üveget, amit a törvény csupornak nevezett, körbelengték a bennfentesek és az öregek, akik a csúcsokról szállingóztak le. Az idő sürgetett, és amilyen kérdéseket felvetett, arra kerestek választ az öregek, akik egy bölcsőben felcseperedett, röviden bölcsnek nevezett könyvmolyt rögtön különleges státuszba helyeztek.
Neki tették fel a sürgető kérdéseket.
A könyvmoly tudósa volt a történelemnek, mert már számos fontos művet emésztett meg. Többek között az ókori világ történelmi enciklopédiáját.
El is mondta az egybegyülekezett bennfenteseknek, hogy mit írtak a fáraókról, ha azok temetkeztek. Tanácsa szerint moly nyálból szőjenek piramisformát, majd helyezzék alá a befőttes-üveget, és a mézzel együtt a királyi tetemet. Az egészet tegyék körszemlére, hogy az alattvalók tiszteletkörüket róhassák le.
A kupaktanács összesúgott, megvitatták az ajánlatot.
A sok suttogó suhogásra a belügyi bárca feje tette rá a pontot. Hivatkozva a királyság idealógójára, és még több törvénycsikkre, meghozta a határozatot.
„Királyunk, első Firmoly örökké való. Bebábozódva várja metamorfondírozását. Ezt elősegítendő minden alantszálló tiszteletkört ír le a piramis fedelű mézescsupor körül. Bizonyságát adva, hogy mindenki örül.”
Ez a nyilatkozat kellő tetszést aratott a sokszárnyúak és a fényesszárnyúak körében is. Ezt már közhírré tehetjük, mondták, és még hozzátették:
„Nem reptethetjük a legnagyobb leányt a trónra, hiszen mi nem vagyunk angolna. Kijelölünk egy régenst, jobb híján királyunk aranyos hitvesét, aki majd kamasz fia mögött repked, hogy az megtanulja a rendet. Ne legyessen uralkodói vákuum, ami beszippantaná a nyakunkban lihegő fekete legyek vala-melyikét, vagy a vörös papucs bogarat.”
Aztán felkérték a belügyi bárca szóvivőjét, adjon nyilvános kommünikét az Emésztőcsatorna riporterének.
Amikor az aranyos anyakirályné ezt meghallotta, rögtön szedelődzködni kezdett. Majd szárnyon fogta kamasz fiát, meg a kisebbet, aztán lányukkal szárnyöltve elrepültek a messzeségbe, Molyország határain túlra, új életet kezdeni egy luxus cinkéket öltöztető divatáruboltba.
Mesénk itt véget is ér, tanulságot ne keressél…