A férfi hanyatt feküdt az ágyon. A lány gyorsuló ritmusban hintázott rajta. Formás popsija cuppogva csapódott a férfi combtövéhez, telt keblei súrolták borostás állát, sötét hajfürtjei simogatták az arcát. Az ágy megmozdult, a kéjes álmot pokoli robaj tépte szét.
A férfi arcába vakolatdarabok hullottak. A törmelék beterítette az ágyat, és izzadt, meztelen testét. Szemeiből kiseperte az omladékot. A mennyezet deszkapadlója nézett szembe vele arasznyi távolságra az orrától. A leszakadt deszkákat az éjjeliszekrények, és az ágy rézcső fejrésze tartotta. Néhány másodperccel később, az ágy melletti fal szolid robajjal kidőlt az udvar felé. A férfi nem hallotta. A detonációtól egy időre megsüketült. A sűrű por füstszerűen betöltötte a szűk teret. Lassan szívta be az orrán a levegőt, közben az adrenalin szintje a plafonon volt.
Az ágyon fekvő harminckét éves, száznyolcvannégy magas, szikár, kisportolt izomzatú, barna hajú, jóképű férfi volt. Katonai múltja miatt reflexei az átlagosnál jóval gyorsabban működtek.
– Menekülj! – ez a parancs villant be elsőnek.
Le akarta vetni magát az ágyról, kikúszni a deszkák alól, de a lábai nem engedelmeskedtek. Óvatosan megemelte fejét, és nem hitt a szemének.
A combjait a lezuhanó mestergerenda tartotta fogságban. Először azt hitte, kettévágódtak lábai, és a sokktól nem érez fájdalmat. De a fájdalom kezdett felkúszni az agyáig, viszont nem volt elviselhetetlen.
Az arasznyi vastag gerenda merőlegesen esett a combjai közepére, magával rántva a padlásfödém deszkázatát. Az ágykeretet alkotó hosszanti cső meghajlott, a férfi combjai és csípője belepréselődött a matracba. Annak rugalmassága megvédte a csonttöréstől, de egyúttal úgy körbe fogta, hogy moccanni sem bírt. Kezeit két oldalról próbálta bedugni combjai alá, de a laticel matrac nem engedte.
Csak annak örülhetett, hogy ujjbegyei szárazak maradtak, eltekintve az izzadtságtól, nem itatta vér a matracot.
Körbetekintett, hogy felmérje a szó-szoros értelmében szorult helyzetét.
Balra, a kert felé nem volt kilátása. Csak annyit látott, hogy az ablak alatti fal enyhén kifelé dőlt. A vakolat foltokban lehullott, helyén látszott a deszkára szögelt nád. Jobbra nézve döbbenten látta meg, a szoba fala teljesen eltűnt. A hálószoba az emeleten volt, az öreg ház falait – helyi szokás szerint – döngölt agyagból építették. Kivétel volt a széles erkély, és a hozzá tartozó fából készült fal, amin zsalugáteres ablakok fogták közre a kétszárnyú erkélyajtót. A belső fal mögött volt a fürdőszoba, és mellette a lépcsőfeljáró. A fürdő, a padláson elhelyezett tartályból kapta a vizet, ami rendesen felmelegedett a kinti hőségtől. A férfi örülhetett, hogy a féltonnás víztartályt nem az ágy fölött helyezték el.
A fürdőszoba! – hasított agyába a rémület, és felkiáltott.
– Salima!!!! – üvöltötte barátnője nevét. Az éjjel még egymás mellett aludtak el a kiadós szeretkezés után.
A nő nem válaszolt. – Uram Isten, csak nem…? – villant belé a felismerés. Salima korareggel kiment a fürdőszobába. Előtte csókot lehelt szájára. Még hallotta a zuhany hangját, aztán visszaaludt. Fogalma sem volt, mennyi idő telt el azóta, és most hány óra lehet. Oldalra nyújtózkodott, de a kezével nem tudta elérni az éjjeliszekrény fiókját, ahol pisztolyát és mobiltelefonját tartotta.
***
A férfi neve Felix John Malkovich volt.
Kései gyermekként jött világra 1984-ben Kuvaitvárosban, ahol apja 45 évesen, az USA kereskedelmi attaséja volt.
Az első keresztnevét nagyapja után kapta, aki hősi halált halt Pearl Harbornál, ahol első tisztként szolgált az USS California csatahajón, amely az elsők között süllyedt el a japán támadáskor. Ehhez apja ragaszkodott. Második előnevét a színész után kapta, akit néhány héttel születése előtt Oscar díjra jelöltek. Ehhez édesanyja ragaszkodott.
Ötéves korában vallotta be szüleinek, hogy jobban szereti, ha Johnnak szólítják. Erre apja is rábólintott, azóta nem használta a Felix nevet.
A kis John arab gyerekek között cseperedett fel. A ’90-es iraki megszállás előtti napokban visszaköltöztek az Államokba. Néhány év múltán a család újra a Közel-Keleten találta magát. John Kairóban járt középiskolába, majd szülei visszaküldték Washingtonba, ahol közgazdaság szakon végezte el az egyetemet. Ökölvívásban kiemelkedő eredményeket ért el középsúlyban, így sport-ösztöndíjasként tanulhatott.
A diplomaosztón kereste meg egy családi barát, és felajánlotta, csatlakozzon a hírszerzéshez. Akkor már négy nyelven beszélt folyékonyan. Szüleitől tanulta meg az angol és horvát nyelvet, játszva tanult meg arabul, és az egyetemen az oroszt választotta idegen nyelvnek.
A CIA alapkiképzése után egyre nehezebb feladatokat kapott. Mindig is érdekelte a technika, ezen belül a fegyverek. A kiképzés során kiváló céllövőnek bizonyult, de felettesei, akik közül többen jó kapcsolatban álltak szüleivel, magasabbra tették a mércét. Képességei alapján, egy többszörösen titkos műveletet bíztak rá.
Így került újra a Közel-Keletre, ahol otthonosan mozgott, és könnyen el tudta hitetni magáról, hogy fegyverkereskedő, mivel a felettesei pontosan ezzel a feladattal bízták meg. A fegyvereladás mellett a konkurencia felderítése tartozott munkájához.
Fedett tevékenysége négy éve kezdődött Líbiában. Azóta áruját kínálva bejárta a közel kelet kisebb-nagyobb országait. Összességében több millió USA dollár értékben adott el „leselejtezett” fegyvereket és muníciót lázadóknak, kisebb-nagyobb hatalmú és pénztárcájú emíreknek, törzsi vezetőknek. Az üzletkötéskor szavukat kérte, hogy a fegyvereket nem használják lakott területen, megkímélik a nőket és gyermekeket.
Ez megnyugtatta lelkiismeretét, bár tisztában volt azzal, hogy egy hitetlennek adott ígéretet nem kötelező betartani.
***
John az ágyba préselődve kezdte elemezni helyzetét.
Az, hogy a fél ház romba dőlt, és csak egy robbanást hallott, arra utalt, hogy vállról indítható rakétával vették célba. – Pancserek – gondolta a fegyvernepper – legtöbbször spórolnak próbát tenni, aztán élesben elszúrják. Ezekkel a kályhacsövekkel – egymás között így hívták a kilövő eszközt – akár ötszáz méterről el lehet találni egy mozgó járművet is.
Aztán felmerült benne a kérdés: – Ki akart eltenni láb alól?
Persze, az elmúlt években több konkurensét likvidálta a CIA takarító brigádja az általa küldött információk alapján. Így, ha ez valahogyan kiderült, szép számú ellenséggel számolhatott. De nem kapott erre utaló jelzést az összekötőjétől, akiben maximálisan megbízott.
Aztán eszébe jutott Abdullah, aki segített a legutóbbi szállításnál, és utólag kevesellte a bérét, amikor meglátta, mekkora összeg cserélt gazdát, miután lepakolták teherautójáról a tizennyolc fegyverrel és lőszerrel teli ládát.
John nem szerette, ha utólag srófolnak az előre megbeszélt munkabéren. Ezért nem is adott többet a beígért kétezer USA dollárnál. Végül is Abdullahnak csak negyven kilométert kellett vezetnie az öreg ZIL teherautóját a köves sivatagi úton. Az arab a hat tonnás teherjárművet az ő közvetítésével vásárolta a távozó orosz katonáktól ócskavas áron.
Abdullah annyit dumált, sőt, fenyegető célzásokat is tett a visszaúton, hogy nem hagyott választást John számára. Még a forgalmas főút előtt lelőtte a sofőrt. A teherautóval behajtott egy horpadásba, hogy az útról ne látszódjon. Az arab férfi porhüvelyét kilökte a kövek közé, megkönnyítve a sakálok és keselyűk dolgát.
Csakhogy, az ilyen Abdullahoknak van egy rakás testvérük, unokatestvérük és barátjuk is.
Hiába kötötte a lelkére, senkinek ne beszéljen az üzletükről, ő biztosan elmondta valakinek.
Ezért még aznap este összecsomagolt, és továbbállt a szomszédos Jordániába. Mabada külterületén bérelte a házat, ami egy elhanyagolt fügeültetvény közepén állt a lankás domboldalon, a főúttól másfél kilométerre. Három hónapja talált rá az elhagyatott épületre, megalkudott az örökössel, és félévre kifizette a bérleti díjat. Akkor még nem tudta, mikor kell elvonulnia az „élet sűrűjéből”, de a hely ideálisnak tűnt, hogy egy időre meghúzza magát.
Magával hozta Salimát, és egy hétre bevásároltak. – A sikeres üzletkötés után jár egy kis lazítás. – gondolta, amikor úgy döntött, el kell tűnnie egy időre. Rejtély marad, hogyan találtak rá. Majd tovább merengett: – Mi lehet Salimával?
Arra tippelt; a leszakadó fürdőszoba falai maguk alá temették. Ha élne, legalább a hangját hallatná. Szegény lány, fogalma sincs, mit fog mondani az anyjának. Az apja egy bejruti kávéházban pokolgépes merénylet áldozata lett, amikor Salima tizenkét éves volt.
Nem az apa volt a célpont. Csak járulékos veszteségnek számított, mint most a lánya.
A tehetetlenség dühe kezdett eluralkodni John agyában. Ökleit a gerendának nyomta, ami a combtövétől néhány centire volt. A térdei sem mozdultak. Próbált a sarkaival segíteni, de hiába feszítette az alsó lábszárát, a laticel rugalmas tapadása csapdába fogta.
– A gerenda önmagában nem lenne túl nehéz – gondolta, de hamar rájött, a padlódeszka rá van szögelve. Plusz fölötte a kókuszrost szigetelés, bár annak nem nagy a súlya. Csakhogy ezek a „nem nagy súlyok” összeadódtak. A mediterrán kúpos cserepeket a robbanás szele kifelé sodorta. Ha az is ráesik, biztosan a pincéig zuhan, és nem ússza meg élve.
Teljes erejét beleadva, négy-öt centit feljebb tolta testét. Érezte, a feneke megmozdult a matracon. De ahogy elengedte magát, a rugalmas laticel visszahúzta, és ott volt újra, ahol eddig. Még kétszer feszült neki, aztán jobbnak látta spórolni erejével.
Nem tudta eldönteni, mi tegyen. Ha kiabálni kezd, olyan is meghallhatja, aki a vesztét akarja. Ha viszont csendben marad, és senki nem segít, akkor estére kiszárad a tűző nap alatt, és reggelre szétszedik a patkányok. Nem beszélve arról, hogy a kiszáradás, és a folyamatos nyomás, ami a combjait éri, megállíthatja a keringését. Szép kilátások.
Mindig optimistának gondolta magát, de most még nevetni sem volt kedve. Pedig, ahogy ott feküdt a matracba préselve, kívülről nézve kibaszottul röhejes volt.
Aztán eszébe jutott, a laticelt szét lehet csipkedni. De hiába karmolászta az erős szövésű lenvászon lepedőt, az nem szakadt széjjel, és alatta még egy vastagabb szövet fedte a matracot. Egy rohadt bársony, aminek apró szálai az ágy vége felé álltak, így azok is fékezték testét.
Felszakadt belőle egy fájdalmas, reményvesztett ordítás. Összerezzent saját hangjától. Visszafogta magát, hallgatózni kezdett, de a kabócák kórusán kívül nem hallott kintről semmit sem. Annak azért örült, hogy visszatért a hallása.
Eltelhetett három-négy óra, a hőség beköltözött a mennyezetet alkotó deszkák alá, lehetett ötven Celsius fok is. Egyre elviselhetetlenebb volt a szomjúság, szája kiszáradt, torkát égette a beszívott vakolat por, se köpni se nyelni nem tudott. Mit nem adna egy flakon vízért…
Aztán mégis röhögni kezdett, mert eszébe jutott, hogy olyan fegyverrel vehették célba, amit ő adott el valakinek ezen az elbaszott helyen. És nem is kis haszonnal adogatta a gyilkoló eszközöket. Most befűthet azokkal a dollárokkal, amit az üzletei során bezsebelt. Ezen már vihogva nevetett, mert eszébe jutott, hogy hány légkondicionálóra futná a pénzéből, de a házban villany sem volt.
Felix John Malkovich estére elvesztette eszméletét.
Két nappal később, négy helybéli kamasz fiú jött fügét szüretelni az elhagyatott ültetvényre. Jól ismerték a helyet.
Meglepődtek, hogy a ház félig romba dőlt. A hátsó felén leomlottak a falak. A hengeres víztartály kijjebb gurult a fügeszárító omladozó fatákolmánya felé. A robbanás kiszakított belőle egy lavórnyi darabot. A romok undorító bűzt árasztottak. A fiúk ismerték ezt a förtelmes szagot, a halál lehelete volt. Ezért nem is próbálkoztak a lépcső maradványain felmászni az emeletre, hogy értékek után kutassanak.
A ház mellett álló homokszínű Toyota terepjárót vastag porréteg borította, de épségben maradt. Felnyitották, beindították, és elhajtottak vele. Később, amikor apjuk műhelyében szétdarabolták az autót, a pótkerék alatt nyolcszázhuszonkétezer amerikai dollárt találtak, amit a családfő igazságosan szétosztott.
