Négyen vagyunk a kispályán,
és mind a négyen magyarok,
cammog közöttünk a labda,
nem fáradunk, nem fáradok,
míg a pályára nem lépett
három fürge lábú férfi,
úgy futottak, mint a gepárd,
gyönyörűség volt csak nézni,
nézni, mit vettek el tőlem
a gepárddá gyorsult évek,
fölrezdülök – vén antilop –
s futok, futok: hajt a lélek…
Krászivájá gól, kiáltom
egy távoli lövés után,
megölelt a férfi, még nem
tudtam, orosz-e vagy ukrán,
aztán rúgott még egy nagy gólt,
erre meg sehr hárásozok,
megölel a férfi megint,
akkor veszem észre, orosz,
rendszáma szerint dombászi;
ösztönösen megölelem
én is: menekült, mint magam
voltam,
hazájában is idegen…