Egy eltévedt könyv ihletésében
Ez és ez a címem,
„irányadó izével”*. Innen
más földi házba: más utcába,
más városba, más hazába,
más házába – barátéba
vagy rokonéba – nem költözöm,
majd – remélhetőleg – a mennybe,
amikor a hétfájdalmú mennyezetről
a sugárbiztos vasfüggöny lehull,
kevésbé lírai nyelven: amikor
a testem úgy dönt, hogy elhagyja
a lelkem, egy utolsó sóhajjal
a magasba küldi utolsó lakhelyére,
ahol többé nem bántanak és nem bántunk,
fojtott düh nem tapasztja szánkra ólom-markát,
nem követünk el annyi marhaságot
sem együtt, sem külön-külön,
hol bántva, hol bántatlanul** –
oda címezd a könyveket, a mennyei
Hungary-ba – ott is vannak utcák és házak,
mind aranyból –, Hadnagy Józsefnek,
alias az elsőnek a bűnösök között,
szám: az utolsó ház, postai irányítószám
nincs, csak irány: fölfelé…
* Idézet Bölöni Domokos leveléből.
**Kölcsönszavak, – sorok Bölöni Domokos Szikrázva Szállongó c. novellájából.