Nem fogadhatom el a vizet,
– gerinctelen ösvényre viszen
ilyetén áldozat elfogadása
reszketeg öregtől, beteg a lába,
csak hálni jár belé a lélek,
kiejti a kezéből – félek –
az erősnek se könnyű kancsót,
árulás volna ez, Júdás-csók.
Ugyan már, hiszen Júdás csókja
tárt kaput a legnagyobb jóra –
átférne rajta egyszerre
a történelem minden embere.
Jut eszembe Jób – hogy mi minden
ácsolta a kaput, melyen Isten
bevonult jót hozni a rosszra.
Júdás csókja az Isten csókja…