Irigylem az angolokat:
kérdéssel indítanak,
ha találkoznak.
How are you? Hogy vagy?
S az angol hidegvér megolvad,
mint hüllő vére a napon.
Mi, magyarok,
odavetünk foghegyről
egy Jó napot.
Isten tudja, valójában mit kívánunk,
ha mélyre ásunk magunkban –
tél vérfagyasztó hidege ostromol.
Engem rég nem kérdez senki,
hogy vagyok.
Én kérdezem magamtól
minden reggel,
álmaim kusza hálójából kibújva.
Jól – felelem, ha jól.
Ha nem, kicsit mozgok,
tornázom, pedált hajtok,
fölmelegítendő véremet.
A két szótagos kérdés
lavinaként zúdul rám,
sodor magával:
Mi jellemzőbb ránk –
a kérdés,
a válasz,
vagy a csend,
amely elnyeli mindkettőt?
Megbélyegezett kérdésekkel
és előregyártott válaszokkal
tagolt világ ez.
Hogy vagy? – naponta faggatom.
Hallgat. Vagy háborúval felel,
vérrel köszöntve a felkelő napot…