István öcsém emlékére
1
Mint ahogy a kő
visszaadja
a szobrász
minden mozdulatát,
úgy fúr-farag
az idő.
Éjt nappá téve dolgozik,
hol lassan,
hol gyorsan,
mintha sietne,
és folyton
meggondolja magát,
folyton javítgat
– a kő egyre törékenyebb –,
míg végül feladja,
és összetöri
anyagát.
2
Idő-szobor-lopásra adtam magam.
Emlékeimbe mentem
a sose kész alkotásokat,
és a törmeléket elseprem.
Értékes darabok
ékesítik a túlvilági fényben
úszó, külön bejáratú múzeumot.
Villámok csapnak
ki belőle –
volt és nincs között
feszülő idegről
röppenő tüzes nyilak…