Édesanyám kilencvenedik születésnapjára
Ahová az én édesanyám lép,
megmozdul a föld, félek, elesik.
Ő mosolyog, mintha azt mondaná:
ne aggódjál, fiam, ez megesik.
Ma édesanyám kilencvenéves.
Kinyitja nagy vaskapuját a múlt:
odaadó asszony lót-fut, gürcöl,
amíg minden gyermek álomba hull.
Látom már fiatalon ősz haját,
vergődését a nap hullámain,
látom őt délután, amint eldől
és pihen egy szusznyi csönd szárnyain.
És látom imára kulcsolt kezét,
ezt a kéttornyú élő templomot,
amely kosként törte át a falat:
édesanyám sírva imádkozott.
Nem tartotta magát elég jó anyának,
esedezett, hogy jobb anya legyen –
szent asszony, most is egyedül látom
azon a szeles, magányos hegyen.
Ahová az én édesanyám lép,
megmozdul a föld, félek, elesik.
Tört asszony indul ágyból a földre,
és mosolyában angyal érkezik…
