Ady, ha látná, a tespedt magyar ugar
mivé lett: a marhák címzetes nagyurak,
csupa titula, rang az egész Hortobágy,
múltat s pizzát árul az egykori jobbágy.
Pásztor az még mindig: ősi természete,
de most vendégeket vigyáz tekintete
megrakott standok közt, vendéglőbe’, boltba’;
subája türelem, órarend a botja.
A nyája hatalmas, sosem volt ekkora,
ott legel Ázsia, egész Európa,
betyárok, barbárok is akadnak bőven
e tájon, bujdosnak címben, báránybőrben.
Új nyáj és új pásztor… s az elveszett bárány,
kinek nincs pásztora, elbódorgott, árván,
céltalanul jön-megy, bolyong a pusztában:
jólétben, rosszlétben, és nagy puhaságban.
Elvesztem magam is, Hortobágy-magányok
nyaraiban jönnek-mennek délibábok.
Eltévedt a Pásztor? Farkas őrzi nyáját.
Kufárok árulják, veszik a subáját.
Nemsokára megjön, hallom jobbról-balról.
Hiszem is meg nem is. Égi óralapról
mint súlyos omladék hullnak rám a percek,
s mindenütt árnyékunk: bűneink követnek…