Már sok évszak fordult meg bennem,
mint folyóvízben a malomkerék,
a tavasz, a hetvenötödik is,
rügyet szórt körös-körül –
remény-kertet mintázott fölém az ég.
A nyár, a hetvenötödik is,
tikkasztó levegőt hajtó kerék
volt, esőért könyörgött
a teremtés – hamuba hullt
erdőt, mezőt festett fölém az ég.
Az ősz, a hetvenötödik is,
mint ezelőtt, felemás kerék,
most fényt szikráz, majd felhőt
görget, tűzesőt záporoz a földre –
nagy kérdőjelet rajzol fölém az ég.
Azt nem tudom, hogy milyen
lesz a tél, az utolsó kerék,
hullat-e csönd-bársonyos havat
és tűz-magot a hó alá –
fehér lapot lebegtet fölém az ég…