Ibiza, Ibiza,
te szép leány,
szeret téged
az óceán,
valamikor
régen elrabolt;
nem tudták,
hol vagy,
csak a nap
és a hold –
és a szél,
ha arra járt,
kicsit megpihent,
és továbbállt,
és elvitte
hajad, bőröd,
leheleted illatát
északra, délre,
keletre, nyugatra…
Nincsenek szavak
az Ibiza-lázra,
ami rátört a világra –
cédává tettek,
prostituáltak,
árnyékkufárok árulják
testeden a napsütést,
és az óceán elnézi,
mert unatkozol,
néha megsértődik,
eltávolodik,
de messze nem ér,
ölében harsogó
habcsokorral visszatér…