Odakinn néma csend honol,
hallgat az álmos sombokor,
a fákon könnyű hólepel,
a lélek csendben ünnepel.
Opálos fényű hold ragyog,
körötte égő csillagok,
égi dísz lett a holdkaréj,
fátylat lehelt rá fenn az éj.
Egy angyal száll a földre le,
szíve örömmel van tele –
muszáj a jóban hinni még!
A szeretet magját hinti szét,
remélve, megfogan a mag.
S amíg a lelkek alszanak,
szeretet nő a földtekén,
s gyógyírrá lesz a lét sebén.