Keresés
Close this search box.

H. Gábor Erzsébet: Tavaszi szél

Látod mily gyönyörű most a táj?
Szirmokat selymez a lenge szél,
örömöt mindenben úgy találj,
ahogyan hevít a szenvedély,
s ahogy a szívedben ég a vágy,
mint mikor karod a hintaágy,
s úgy ringat álomba este el.
Mikor az ajkad már nem felel,
néma a szó, és a csönd mesél,
s szelíden dúdolgat kinn a szél.
Örömöt mindenben így találj,
élni és szeretni hív a táj!

Érzed az áradó illatot?
Részegít, akár a régi bor,
számoljunk éjjel majd csillagot,
úgy, ahogy réges-rég annyiszor.
Bódít és felajz a hársvirág –
annyira szeretek várni rád!
Lüktet a vérem, ha lépteid,
lágy-puhán koppannak éppen itt.
S ha érzem csókod a bőrömön,
testemben zsibong a rőt öröm.
Magadra mindenben így találj,
tavaszi ruhában vár a táj.

Hallod az éjszaka lágy neszét?
Suttog a fenyves, a szél szelíd,
az égen mécsesek szerteszét,
az álmunk messzire elrepít.
Átkarol bennünket fenn a Hold,
létünk a földön oly drága volt.
Mindenben találtunk jót, vigaszt,
s szívünkből el tudtuk hinni azt;
Istentől kaptuk mi körbevesz,
sorsunkat megírva, így szeret.
Áldást, és kegyelmet, így találj,
imába fonlak, te drága táj!

További bejegyzések