H. Gábor Erzsébet: Őszülő fák

Őszülő fák közt jár a szél,
szárnyra kél véle száz levél,
mindegyik hosszú útra kel –
egy se jut már a csúcsra fel!

Ó pedig régen mennyi fény
ölelte őket, s szép remény;
ragyogtak, mint a zöld smaragd,
s tavaszra mindig új fakadt!

Most pedig hullnak, nesztelen,
fa-anyjuk félig meztelen,
s a fák tövében szerteszét,
színüket vesztett, holt mesék.

Szelíd az erdő, alkonyul,
az égen csillag-gyertya gyúl,
s látva a sok sok pőre fát,
fényből sző rájuk új ruhát.

További bejegyzések