Nézem a Holdat. Teste aranyló ékszer az égen.
Száz kicsi lámpás ontja a fényét, s szórja a földre.
Érzem az éjjel hűs ölelését – jó ez az érzés!
Hálaimákat mormol az ajkam, s vágy-teli szívvel
kérdem az Úrtól: – Meddig, e kegy még, s vár-e a holnap?
Lobban-e láng még szép szerelemtől, árva szivemben?
Lebben a függöny. Hallom a szélnek bús muzsikáját.
Rőt levelekkel játszik a kertben, s hordja halomba.
Pőre világú őszi időnek sátra leverve.
Csipkebogyótól izzik az éjjel, vére kicsordul.
Gyűlnek a felhők, ében az égbolt, cseppen a könnye.
Sajdul az érzés, s foszlik a sápadt fénye a Holdnak.
