H. Gábor Erzsébet: Nyeregben

Kérdések gyűlnek, s válasz nélkül,
bennem a kétség egyre mélyül.
Mi lesz így mondd, ha néma ajkad
kegyelmi szóval nem jutalmaz?

Magas a ló, min ülsz, s a földre
nem is lépsz már – még összetörne
egód, mi benned mindig nagy volt,
nektáros tóból mézet habzsolt.

Magadhoz mérted mások súlyát,
s bámulva bölcsek háborúját,
hitted, a győztes ott is te vagy –
vigyázz, a tó az télen befagy!

Mit kóstolsz akkor, mondd, ha nem lesz,
– szomjazó kíntól sírva szenvedsz –
nektáros léből nem jut korty majd,
Isten bünteti így a tolvajt,

s azt, ki az ajtót nyitva hagyta –
ígér, de mindig elmulasztja,
űzi az ősök szenvedélye,
vágtat a létből, égi létbe.

Szállj le a lóról, lépj a földre,
tárd ki a karod, s állj a körbe –
ha árva a szív, a lélek fázik,
szeretni kell, hisz arra vágyik!

További bejegyzések