Nehezek lesznek az ünnepek,
szívemben érzelmek küzdenek,
fogaim nyomától kék a szám,
nem lehetsz velünk már, jó anyám.
Búcsút int elmém a reménynek,
hiányod vad tüze feléget,
perzselő fájdalma nem csitul,
arcomon lobogó láz pirul.
Telet hoz reám a bánatom,
reszket a paplan az ágyamon,
didergés járja át szívemet,
félek, hogy jégfala megreped.
Nehezek lesznek az ünnepek…
Jó anyám, segítsd majd terhemet
enyhítni, úgy, hogy a két karod,
álmomban gyengéden rám fonod.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
