H. Gábor Erzsébet: Késő őszi üzenet

Aprócskát koppant a kis levél,
a párkányra szállt, és ott lesett.
Nem tudtam miért jött, mit remél,
kezembe vettem – csak reszketett.

Sáros volt, foltos, és szaggatott –
felkapta többször az őszi szél!
Becsuktam csendben az ablakot –
ennyi az élet, hát ennyit ér?

Papírra tettem, s csak néztem őt;
kifakult rajta a rőt ruha,
viselt a testén egy mély redőt,
s rúnákat rótt rá az ég ura.

Nem tudott szólni, de tudtam azt,
valaki küldte – tán égi jel!
Fogadjam tőle a szép vigaszt,
de néki nemsoká menni kell!

Láthatta gördülni könnyemet –
s ahogy a ruháján szétfolyott,
valami szelíden körbevett,
s szívembe mennyei fényt lopott.

Fogtam a felütött bibliát –
lapjára feszült a kis levél,
s míg mondtam érte egy szép imát,
rásimult csendben a vén fedél.

További bejegyzések