Toll-puha felhők szállnak az égen,
fodruk azsúros csipkevarázs,
hajnali harmat rezzen a réten,
tarka virágok kelyhe az éden,
friss mézet csen egy sárga darázs.
Ébred a Nap, s egy vörhe sugárka
színezi át a nyári mezőt,
szőke kalásznak hajlik a szára,
kincset vajúdik magjába zárva,
dús feje ígér drága jövőt.
Ablakom tárva. Vadrózsa bontja
szirmát remegve, bársonya lágy,
zendül az élet; érik a bodza,
illata árad, szél viszi-hozza –
versbe dalolni, elfog a vágy!
Nézem a tájat, s áldom a létem –
élni e Földön oly gyönyörű!
Istennek művét néha nem értem,
nem látom őt, de általa érzem;
kincs, amit kaptam – dús örömű!
Toll-puha felhők szállnak az égen,
lázas az arcom, csókol a Nap,
megbabonázva állok a fényben,
kék ereimben tombol a vérem –
izzik a versem, lángol a lap!
