H. Gábor Erzsébet: Gyertyák

Kora este van. Készen vagyok mindennel, körülöttem rend, kellemes tisztaság.
Már dél óta „bizsereg” az ujjam. „Írhatnékom” van. Összegyűlt néhány téma, meg vár egy pár kötelező írnivaló is, itt az idő!
Egyedül szeretek dolgozni csöndben, nyugodt körülmények között. Az írás, nálam szertartás. Mindent a kezem ügyébe helyezek az íróasztalomra, ne kelljen szaladgálnom semmiért. Kávé, tea, ásványvíz, telefon.
Kicsit már besötétedett. Felkattintom a csillárt és a kis asztali lámpát is, így nincs szükségem szemüvegre. Mindig is zavart, idegesít. A gépen szorgalmasan ütöm a betűket, pillanatok alatt kész egy oldal. Tekintetem, az illatmécsesre téved. Lobban a gyufa lángja és máris ég a gyertya. Az egyik kókusz, a másik mandarin illatú.
Nagyot szippantok a jó szagú levegőből. Kellemes érzés jár át. Kortyolás közben a meleg tea jólesően szétárad testemben. Jó ez a csönd, jó ez a magammal társalgó magány.
Az egzotikus illat belengi a szobát, jókedvre derít. A szememmel csak baj van, dörzsölgetem. Mégis kell, az a fránya szemüveg!
A hűvös esti szél meglebbenti a könnyű függönyt. A mécsesek lángja kígyótáncot járva ég tovább. Valami semmihez sem fogható békesség járja át a lelkem. Most, én magam vagyok, és azt csinálom, amit nagyon szeretek, írok.
Ahogy telnek az oldalak, úgy fogy bennem az egészséges feszültség. Jól érzem magam.
Túl sok a fény, lekattintom a csillárt, aztán az asztali lámpát is. Csak a két kis mécses lángja világít. Tovább gépelek, és tisztán látom a sorokat, már a szemüveg segítsége sem kell. Teljesen ellazultam hátradőlök, és bámulom az imbolygó sárgás fényeket. Kókusz és narancsligetek illatát érzem…
Rám tör egy régi hangulat, eszembe jut nagyanyám „öregszagú” szobája. Lefekvés előtt, még benézett hozzám, magasra tartva a petróleumlámpát, és szép álmokat kívánt. Meggyújtott egy vékony kis gyertyát az éjjeliszekrényen, hogy amíg elalszom, ne vegyen erőt rajtam a félelem.
Még ma is vissza tudom idézni a kis gyertya kesernyés füstjét, megnyugtató, sercegő biztonságát. Micsoda otthont teremtő melegséget is árasztott akkor még egyetlen szál gyertya…
A bimm-bammos óra erőteljes ütései visszarebbentenek a mába. Dolgoznom kell! Visszakattintom újra a csillárt, a kis asztali lámpát, és folytatom az írást.
Jólesett ez a kis kitérő. Ujjaim újra gyorsan verik a billentyűket, a hatalmas fénnyel elárasztott, radiátor-meleg, tiszta, jó illatú, szobában.