Feszített már a vágy nagyon,
hogy lássam múltam otthonát,
szerelem lakta, s oltalom,
a jó illatú kis szobát.
Az úton félve mentem én,
az utca kissé összement,
az emlékeknek szent egén
egy ismerős kép megjelent.
A kaput rozsda marta már,
a kertben sebzett, régi fák,
enyészet csak mi arra jár,
tovatűnt már a szép világ.
Penészes-türkiz volt a fal,
a csend ölében ült a múlt,
s egy elfelejtett, régi dal,
a bús sarokban meglapult.