H. Gábor Erzsébet: December

December van. A hó pihéz,
bennem egy boldog dalt idéz;
valami vérben áradó,
lágyan, szelíden ringató
érzés sodor, és nem tudom,
mi ez, de pillám rácsukom
szememre csendben, s halk imám
készteti szóra most a szám.

Hála mit érzek – azt hiszem,
hűséges társam szent hitem,
velem van most is – nem hagy el,
s akár egy óvó, furcsa jel,
fülembe súgja; higgy, remélj,
soha ne félj, csak írj, mesélj –
szépre szomjaznak oly sokan!
Látod, az élet elrohan,

most adj, míg adni tudsz nekik,
amíg a szívük megtelik,
s elönti őket majd az ár –
az, amit adtál, visszajár…
Béke van bennem, s lelkemet
szeretet fénye tölti meg.
Ünnep ez, szentség, alkalom –
Isten szívéig ér dalom.

Fészket rakott a szép, a jó,
odakinn csendben hull a hó;
Karácsony jár, már oly közel,
megváltót várunk – jöjjön el!
Szeretet, béke, hit, remény –
zsoltárrá lesz a költemény,
a táj fehérbe öltözött,
s szeretet száll a fák között.

További bejegyzések