Látod, anyukám, itt a tavasz,
de nélküled éljük ezt is át,
imám csak fájó, csöndes malaszt,
belém fagyasztva bút és panaszt.
Illatot hint rám a hársvirág.
Látod, anyukám, készül a nyár!
A nyár volt a kedvenc évszakod.
A fákon a lomb smaragd talár,
vígan csivitel ezer madár,
szomorú egyedül én vagyok.
Hallod, anyukám, dalol a szél,
fütyöl egy ismerős dallamot!
Ragyog az ég, egy tücsök zenél,
minden mi él csak rólad regél,
könnyeim nyeldesve hallgatok.
Reszket a lelkem, érted sajog,
vigaszom, már csak az éjszaka.
Csillagod fentről reám ragyog,
fényéből szívemben tüzet rakok,
s melengetsz most is, te jó anya.
H.Gábor Erzsébet
Úgy vigyázlak
Itt vagy újra, drága Napom,
ablak nélkül éltem vakon,
szemem tág volt, mégse láttam,
haljak bele, azt kívántam.
Fényed csenve elosontál,
felhők mögött bujdokoltál,
közben szívem majd meg fagyott,
benne sajgó bánat lakott.
És most itt vagy, reám ragyogsz,
s körém fonva aranykarod,
úgy ringat e drága lágyság,
mint egy áldott szép imádság.
Újra élek, újra látok,
reád most már én vigyázok,
s úgy vigyázlak mindenemmel,
mint egy féltő Istenember.
