Gyolcsfehér fátyla a bodzavirágnak,
úgy vakít kinn, mint télen a hó,
száz kicsi csillag dísze a tájnak,
körbe a légben illatok járnak,
májusi nap süti, fénylik a tó.
Röpködő lepkék, zümmögő méhek,
szórják a drága hímporukat,
mézes kehelyből gyűjtik az étket,
bomlik a bimbó, zajlik az élet,
szirmok borítják lenn az utat.
Langyos a fészek, apró tojások
hagyják, hogy törjék oldalukat –
csöppnyi madárkák, munka vár rátok;
friss üde légben röpködni vágytok,
s elcsicseregni szép dalokat.
Bodzavirágok, lepkék és méhek,
sárgarigók a fák tetején,
annyi öröm van, oly szép az élet,
s hogyha az ember új napra ébred,
sétálhat újra a lét mezején.
