Belém az Isten szerelmet oltott,
a puszta lét is gyönyörű volt ott,
ahol az érzés erőt vett rajtam,
s szomjazó szájhoz tapadt az ajkam.
Urunk kegyétől áldott hitemben,
azt amit kínált, szeretni mertem,
s enyém volt minden! Örömben, bajban,
lobogva éltem, tüzekbe haltam.
Édeni rabság, mennyei börtön –
ennél szebb múlás, nincs is e Földön!
Mert, ki már hamvadt szerelmi lángba,
az tudja csak, hogy – nem élt hiába!
az éjszaka bujaságát keresem – tó mélyén a súlytalanságig tévedésem három napja füstölög két gondolat között a visszavonásig kiábrándít a józan emlékezet – imára szólít
Zúgó, búgó kacagó hangok távolból suhannak felém. Egy régi nyár, kedves dallamok, szívünkben mámor, szenvedély. Érezni akarlak, hallani hangod, és a szívdobbanást. Újra karjaidba omlani,
Reflexió Tóth Árpád: Újév reggele című versére Én már lekéstem ezerszer temetésem, és mindig, mindenhonnan elkések, ettől nem fázok, bár sokszor nem értem, mitől lett
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
