Keresés
Close this search box.

H. Gábor Erzsébet: Akár a fénylő csillagok

Akár a fénylő csillagok,
ezernyi mécses úgy ragyog,
ünnepi díszbe bújt a kert,
sok régi emlék útra kelt.

Sajogó szívben él a múlt,
tudva, hogy nincsen visszaút,
próbálja hinni, látja még,
otthona lett fenn tán az ég.

Talán, mint lenn a mécsesek,
ott fenn a lelkek fénylenek,
csillaggá lettek, s angyalok
vigyázni rájuk vannak ott.

Semmivé nem lesz semmi sem,
igaz, a lélek testtelen,
de benne élsz, és benne vagy,
számomra ez, mi ad vigaszt.

Hiszem, hogy földi életünk
– jók vagyunk, avagy vétkezünk –,
iskola csak, egy írt regény,
próbaút itt a lét hegyén.

Muszáj, hogy legyen folytatás,
nem veszhet el a sok tudás,
s az a sok gazdag érzelem!
Otthonuk tán a végtelen…

Reményem láng a lét jegén,
hitembe bújva élek én.
Szeretet, lelkem pásztora,
viszlek magammal át, oda!

További bejegyzések