Semmi más nem maradt addigi életemből, csak a munkám és a biciklim. Ja, meg én. Látszólag, kinézetre, kívülről. Aki nem ismert, ugyanazt látta. Ugyanúgy száguldoztam a városban, válltáskámból kilógó fülhallgatóval a fülemben, egyik cigiről a másikra gyújtva. Nem zavart, ha a fele elfüstöl a menetszélben. Elszívtam a maradékot, aztán rágyújtottam még egyszer. Megtehettem. Szabad voltam. Gyökértelen. A felszínes megfigyelőnek ezt a látványt nyújtottam. Akkor is, előtte is.
De belül már valami megváltozott. Örökre. Úgy szakítottam ki magam addigi létformámból, mint bimbózó tulipánt szokás az anyaföldből, hogy aztán vázába dugják és napokra elnyújtott halálában gyönyörködjenek.
Csakhogy velem fordítva történt. Én a vázából kerültem a földbe.
SZEPTEMBERI PÁLYÁZAT
szeptember 2, 2024
