Ültem a sötét lakásban. Csak az utcán elsuhanó árnyak világítottak nekem – egy foltot a falon. Hogy tudjam, az éj sötétjében, még ha eltűnni is látszik, azért ott áll. Rájöttem, eddig nem ismertem igazán az éjszakát. Mindig tudni akartam, más-e a csendben átvirrasztott éjjel, ha csak rá figyelek. Elkapni az elalvás pillanatát, kicsit szorítani, tartani, míg a másik kezemmel szélsebesen leírom, milyen. Milyen belül, belőlem. Milyen lenne, ha mindezt tükörből látnám? Megpróbálok belenézni és máshol találom magam. Ott is van tükör. Látom magam. Benne. A háttér elmosódott, de tudom, hogy ismerem. Körbefog egy kellemes érzés, itt szeretnek, itt biztonságban vagyok. Élni kezd a kép, élesednek a zajok. Nagyon ismerős az egész. Megrohannak furcsa érzetek. Tömény habfürdő illat, cukros tea üvegpohárban, fényfüzér a csöveken, szétmorzsolódott kolbászkarika a vajas kenyér mellett. Még itthon vagyok? Vagy már otthon? Az éjszaka utazás. Virrasztottam, figyeltem. Figyeltem a foltot. De nem emlékszem, hogy a reggelt átéltem, vagy ismét csak felébredtem.
SZEPTEMBERI PÁLYÁZAT
szeptember 2, 2024
