Reggel volt és leültem az ebédlőasztalhoz. Ahogy ott ültem, megláttam magam a falon. Homogén és kávébarna volt az egész testem, nem volt arcom, csak a körvonalakat láttam; a fülem hegyét, a félrecsúszott hajcsat miatt kiálló tincseket, a merev vállakat. Mozdulatlanul siklottam körbe a szobában. Amikor elfogyott a fal, átsuhantam a tömör fából készült bejárati ajtón. Onnan áttapadtam a kamra ajtóra, majd a testem és a fejem kettéválva haladt át az előszobabútor lapján és fiókjain. Mire a tükörhöz értem, nem látszott belőlem semmi. Eltűntem. Így ment ez egész nap. Egy ideig követtem a tekintetemmel a furcsa anomáliát. Egész sokáig. De aztán már nagyon untam. Végül, mire beesteledett eszembe jutott, hogy fel is állhatnék. Hát felálltam. Az árnyékot pedig nem láttam többé, a mozdulataim emberivé váltak. Vajon mostantól az árnyék figyel engem?
OKTÓBERI PÁLYÁZAT
október 1, 2024
