Gulyás Gábor: Ültettem

Kinézek a társasház második emeletének erkélyéről, és szinte azonnal meglátok egy tökéletesnek tűnő helyet a kerítés tövében, a szomszéd telektől nem messze. Ide fogom ültetni. Nincs túlságosan szem előtt, viszont innen fentről minden nap láthatom a fejlődését. Fogom tehát az egyik hétvégi piaci körutam során beszerzett, textilzsebkendőbe bugyolált csókmagot, és a következő szombat reggel a kisásott lyukba temetem, majd jól megöntözöm.
Ezekben a szeretetre éhes időkben nehezen lehet csókhoz, de még egy apró puszihoz is jutni. Az érzelemgazda-boltok és diszkontáruházak polcai üresen konganak, hiába a szerelemszombat mesés akciója. Egyesek illegális ölelés-kimérésekbe járnak, mások a pult alól adják-veszik a kétes minőségű utángyártott érzelmeket. Sötétedés után gyanús alakok üzérkednek kisebb zacskóba porciózott simogatással. Sőt, hallottam már olyanról, aki a világhálóról rendelt külföldről egy nagyobb tételt, ám csupa hamis illúziót, deformált szuperegót meg efféléket vackokat talált benne. Én az egyik bejáratott árusnál szereztem be magokat egy saját csókfa ígéretével. Gondoltam megpróbálom, mit veszíthetek?
Hazaérve gyorsan a hűtőbe tettem, hogy minél tovább elálljon, aztán rájöttem, hogy ennek nincs sok értelme. Nem így működik. Próbálkoztam a párnám alá rakni, hátha éjjelente belopózik az álmaiba, nappal pedig az ingzsebembe rejtettem, hogy mindig velem legyen. Végül addig áztattam egy pohár szobahőmérsékletű vízbe, míg apróbb hajszálgyökerek nem kandikáltak ki belőle, aztán pedig levittem a kertbe, és a már leírt módon elültettem. Majd vártam.
Ettől kezdve minden nap büszkén mentem le megnézni, mennyi fejlődött. Egy ideig még nem látszott változás, nyilván a föld alatt terjeszkedett, friss gyökérzetével érzelmi támogatást keresve. Két-három hét után indult csak látványos fejlődésnek. Előbb ölelésre formálódott ágacskák, apróbb becéző levelek jelentek meg, majd lassacskán sorra nyíltak a simogató szirmokkal teli virágkezdemények. Boldogság öntött el, ahányszor csak a közelébe értem.
Nyáron elkezdte hozni az első kezdetleges csókokat. Apró, még éretlen puszik többsége formátlanul lógott az ágakról. Bevallom, kissé tartottam tőle, hogy madarak vagy bogarak is szemet vetnek rá, ám mégsem mertem permeteztem, ugyanis az mindent elrontana. Én úgy szeretem, hogyha természetes. Nem akarok beleavatkozni. Drukkoltam, nehogy esetleg valami ismeretlen haragbaktérium-törzs vagy krónikus gyűlöletvírus támadja meg a fiatal csókfámat, ám szerencsére nem történt semmiféle anomália. Néha kutyák vizelték oldalba a fejlődő növényt, ám nem hinném, hogy később ez problémát jelentene.
Mikor aztán elérték a kívánatos formát és keménységet, elkezdtem leszedni a tündöklő vörösben pompázó termést. Nem voltam irigy, egyszerre csak kettőt-hármat gyűjtöttem be. Szerencsére mind tökéletesen egészségesnek bizonyult, egyik sem volt kukacos. Láttam, hogy titokban a szomszédok és az utcában lakók szintén szednek maguknak, ám nem zavart. Ha már megtermett, ne maradjon a fán. Én ültettem, de jut belőle másnak is. A nyár végére négy teli üveggel tettem el tartalékba, így most egy ideig el vagyok látva csókokkal.