Tudom, hogy sokakat felbosszantok vele, ám mégis el kell mondom, hogy kifejezetten boldognak érzem magam; gondtalan és kiegyensúlyozott életem van, pénzem is akad, szóval nem irigykedek senkire. Ezeken felül teljesen elégedett vagyok mindennel, ami körülvesz, semmi nem tudja elrontani a kedvemet. Magyarként pont ezért kell időről-időre kicsit kiszakadnom a szürkének vélt hétköznapokból, ellenkező esetben a társadalom durván kivet magából. És én pedig eldöntöttem, nem leszek deviáns.
Lefoglaltam tehát egy last minute nyaralást így a tél közepén, a pénz nem annyira számított. Egy kellemes hangulatú közvetlen járattal érkeztem meg kis családommal a távoli Melankól Köztársaságba. Sugárzó arccal léptünk ki az ország fővárosa, Apatia repülőteréről. Már sokat hallottunk róla, de most végre nagyon szippanthattunk a Keserűség-szigetekkel szomszédos terület szmogszerűen mizantróp bűzéből. A rendkívül mogorva, szinte állandóan szitkozódó taxis kerülőúton vitt a szállásunkra, mi pedig a helyi szokásoknak megfelelően, durcában, vagyis az ottani pénzben fizettük a fuvart. Meg sem köszönte.
A kiszolgálószemélyzet egyöntetű lenézéssel köszöntött, majd miután rosszindulatból szőtt dögvirágkoszorút akasztottak a nyakunkba, kifütyültek minket, sőt undorukban még a földre is köptek egy-egy hatalmasat. Ezt követően az igazgató egy rögtönzött beszédet kezdett arról, hogy mekkora ostoba fajankók vagyunk, hogy egy olyan távoli pesszimista helyről jöttünk ide drága pénzért lelombozódni. Nem szóltunk semmit, csak csendben hallgatunk végig a hegyibeszédet, majd a végén zárásként egyfajta panasz-kánonban elénekelték nekünk a kifogásokból álló archaikus himnuszukat.
Szobánkban legutóbb talán akkor takaríthattak, amikor megépült; a falakon kiszőrösödött kéznyomok, a sarkokban pókhálókból szőtt fraktálok lebegtek, a szőnyegben mindenhol rothadó ételmaradékok beletaposva. A konyha és a fürdő egy helyiségbe került, hálószobánk pedig az erkélyen helyezkedett el. Halálsikolyok és hörgések hallatszottak non-stop a folyosókról, emberek síron túli átkától volt terhes a levegő. Majdnem csalódtunk a katalógushoz képest; még így is nehezünkre esett kifogást emelni a körülmények miatt, inkább szabadprogramokra szavaztunk.
Egy családi benzintemetőt béreltünk és bejártuk vele Melankólia minden említésre méltó látványosságát a haragoszöld Irigység-foktól északra elterülő Bánat-tengertől kezdve az Üröm-völgyön keresztül a szemkápráztatóan siralmas Dezoláció-kanyonig. A sokáig jelentős francia gyász-gyarmatként ismert Le Targia szigetére szintén elhajókáztunk, bár a háborgó tenger igencsak megnehezítette a dolgunkat. Folyamatos frusztráció-hullámoktól rendesen forgott a gyomrunk.
A világköcsögség részeként kezelt Szorongás-fennsíkon szintén jártunk, ahol kreolos bőrükbe sós könnycseppeket és mozaikszerűen elrendezett szomorú szmájlikat tetováló gödörbenszülöttek minden egész órakor tradicionális kishitűség táncot jártak, közben pedig csüggedő ábrázattal saját köldöküket bámulták. Ráadásul, egykorvolt uralkodójuk, III. Empátia meggyalázott és sóval behintett sírja sem volt messze, ahova alattvalói naponta fegyelmezetten ürítettek. Mi szimplán haragvirágot szedtünk, és tettünk rá.
A gyalogszerrel hamar bejárható Fásult-Erdőben rosszindulatú állatok mutogatták, hogy mielőbb kopjunk le, mert zavarjuk őket permanens semmittevésükben, a Kárörvendés-tónál pedig az évszázadok alatt csúnyán vízbefúlt reményeknek állított hevenyészett emlékművet csodáltuk meg. A T’suggedség-barlangban tehetetlenségből lassanként mélabús alakú cseppkövek növekedtek, a Reményvesztett Sziklánál pedig interaktív módon amatőr öngyilkosok játszottak Tetrist. Az ország déli részén, a Közöny tartományban elhelyezkedő híres Nihilizmus-gejzírnél sajnos hiába vártunk, semmi sem akart a földből előtörni, helyette az Összetört Álmok Síkságán elterülő Úgysemsikerül-délibábot bámultunk órákon át.
Persze a nyaralás két hét alatt arra is bőven jutott időnk, hogy sós könnyekben fürödjünk az irigykedésre kijelölt partszakaszon vagy éppen a Fájdalom-forrásnál búvárkodjunk mások jóindulata által keletkező lagúnákban. A Szorongás-hegylánc kilátópontjainak mindegyikét meglátogattuk, álságos dicsfényben napoztunk, néha pedig a ború-látcsőbe pásztáztuk a pesszimistán festő panorámát. A híres Kötekedő-kőnél a hagyományokhoz hűen vitáztunk egymással egy félórát, majd versenyezni támadt kedvük: ki tud előbb feljutni a Gyanakvás lépcsőjén kételkedés nélkül úgy, hogy nem löki le a másikat.
Természetesen a kulináris élvezetek sem maradhattak ki a napi programunkból. Megkóstoltuk a nyárspolgárok nyavalygásából készült nyársat, a saját levében főtt nyers semmit, de a nemfogízleniek évszázados receptje alapján készült túlsósésédesegybenkeserűensavanyú pite is meglepően korrekt volt. Étkezéseink rendkívül kiadós mivolta után gyakran felbüfögtük a nyomortartalmunk egy megemésztetlen részét, amit árva gyerekek könnyéből kevert koktélokkal öblítettünk le. Helyi gyűlölködő csatornákat néztük förtelmes hotelszobánk magányában, esetleg a Pocskondia-podcast aktuális adására agitáltunk.
Tartalmasan teltek a napok, sosem unatkoztunk. Hol a szégyenszaunában izzadva relaxáltunk, hol pedig mások pletykája által keltett széllökésekben vitorlázgattunk vagy éppen haragolfot játszottunk. Ennek a stresszsportnak az a lényege, hogy valahova elütjük a labdát a lyukak nélküli pályán, aztán pedig annyit és olyan hangosan üvöltünk és mérgelődünk, amennyit csak tudunk.
Alig szálltunk le otthon a repülőtéren, máris a társadalom egyik teljesen indokoltan kétségbeesett, bármiért aggódó tagjának éreztem magam. Szemembe örömkönnyek gyűltek, a papírzsebkendőt ösztönösen a kuka mellé dobtam. Ismét volt értelme a nyaralásnak. Megrohamoztunk egy kulturált vendéglátóhelyet és egy-egy bátorságlöket után hangosan szidni kezdtük a kormányt, a főnököt, a rohadék szomszédot, a munkahelyet, az időjárást, és gyakorlatilag mindent és mindenkit. Beleértve saját magunkat is.
Újra irigyek lettünk, dühösek és frusztráltak. Képzeljétek el, olyan jól belejöttünk a szerepünkbe, hogy hazafelé is végig sajnáltattuk magunkat; bezzegeltünk és sopánkodtunk, hogy mennyire béna az életünk. Csupa alkoholizmus, rák, depresszió, öngyilkosság meg a többi. Hazaérve aztán ettünk valami egészségtelen és zsírban tocsogó fűszeres kalóriabombát, hogy lelkileg megnyugodjunk, majd a tévé előtt a fotelban tespedve sejtszinten végre újra igazán magyarnak érezhettük magunkat.

További bejegyzések
Az ePUB VERSESKÖTET PÁLYÁZAT LEZÁRÁSA
február 2, 2025
FEBRUÁRI PÁLYÁZAT
február 1, 2025
Szerkesztőségi hírek – 2025. január 31.
január 31, 2025
ePUB VERSESKÖTET PÁLYÁZAT
január 29, 2025