Gárdonyi Ágnes: MÉLTÓSÁG

Kitettem vászonterítős
asztalodra szívemet.
Nem tehettem mást,
láttam lelkedet.

Láttam azt is,
nehéz lesz majd,
Hisz fáradt, öreg tested, beteg elméd
Megteszi majd mit kell, mielőtt elmész.

Így is van most,
Nyelved helyén kígyó,
szívekbe marsz.
Nem tudsz mit tenni, maradt a harc.

Letéped a blúzt,
Mert nem tudod gombolni,
Nem kérsz segítséget,
Jobb tombolni.

Valaki elrakta,
nem találom,
Mindig pakoltok,
ezt utálom.

Éjjel a nappal,
órák a percek,
Az odaégett leves
zsírja serceg.

Lent a fent,
kint a bent.
A múlt a jelen
kint és bent.

Bejöttek, elvágták,
elvitték, eldugták.
Mindig ott szokott lenni,
De hát nincs mit tenni.

Hol a fiókos asztal,
hisz itt volt!
Rég, még a hazámban,
ahol anyám élt.

Mondom akkor is,
ha látszólag nem hallod,
a kígyók, békák mögött,
segítek, itt vagyok.

S hogy miért teszem?
Az emberért,
ki egyre mélyebben,
de benned él.

További bejegyzések