Február
Februárban érkezett,
jégkarddal feje felett,
a fákon akkor mégis
madarak ültek végig.
Harkályok, cinkék, csókák
zengték a titkos nótát,
megmosdatta a felhő,
altatta sűrű erdő.
Jajszavára a szarvas
– erdők ura, hatalmas –
jelet vágott a hóba,
így szól a régi nóta.
Csillagból csókolt csóva,
tüzeket szór a tóba,
s ha majd bejárja útját,
szatyrába tömi múltját.
Indul, de nem hív senkit,
elmegy, de nem visz semmit,
s hogy itt járt, nem is jegyzi
majd soha, sehol senki.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
