Aztán a hegyekre menekültem.
Erdőkbe, hűs ormokra kerültem,
hol haldokló tavaszi szél lengett
suttogva hazug, helyeslő csendet.
Nem tudja senki, miről hallgattam
ott fenn a fényes, szabad vadonban.
Várok. Számba bár zablát tett a tett –
az én szívem áruló sose lett.
Szorosra préselt ajkaim közül
júdásnyelv altatót nem hegedült
soha hős, fénylő, régvolt tavasznak.
Jöjj, március! Hozz esőt a magnak!