Szurdok mélyén, lent Lápába’
Kisleány dúdol magába’.
Koszorút fon a hajába,
Nincsen neki jópajtása.
Istálló ajtaja nyitva,
Csak az őrangyal vigyázza.
Hej, Mariska, szép Mariska!
Gyere vissza, gyere vissza!
Anyja cseppfiát takarja,
Minden imát azér’ mondja.
Urát is egyre gondolja,
Hazatér-e, Isten tudja.
Pünkösdkor múlt három tavasz,
Amióta nem jő válasz.
Szíve itthon bútól szakad,
Attó’ fél, hogy özvegy marad.
Messze fődön van az ura,
Besorozták háborúba.
Hogyha nem tér onnan haza,
Két árva is elsiratja.
Istálló ajtaja nyitva,
Csak az őrangyal vigyázza.
Hej, Mariska, szép Mariska!
Gyere vissza, gyere vissza!
Falu népe összeszalad,
Imát kántál, amíg a pap
Kisleányra kenetet ad.
Hátha mégis élve marad…
Hej, Mariska, szép Mariska!
Istálló ajtaja nyitva…
Csak az őrangyal vigyázta,
Hallgattá’ vóna reája!
Szép Mariska! Törött tavasz…
Lám: egy kicsi hiba miatt
Kérő neki csak nem akad.
Attó’ fél, pártába’ marad.
Sok legényt várt szívepedve,
De mindegyik kinevette.
Pedig apja hazatérve,
Szép hozományt kínált véle.
Hej, Mariska, szép Mariska!
Istálló ajtaja nyitva…
Csak az őrangyal vigyázta,
Mér’ hogy nem hallgattál rája?
Csak egy legény kérte, s vitte,
Szép arcát ki megszerette.
Mariska el is mén véle,
Hogy a pártát levethesse…
Hej, Mariska, szép Mariska!
Hogy jártá’ az istállóba’…
Élhetné most boldogságba’,
Nem örökös, bús magányba’.
A Vároldal találgatja,
Ki kiált az éjszakákba’?
Senki azt meg nem gondolja,
Hogy a szép Bátya Mariska.
Haját tépi, úgy sikoltja:
Megállj, te, Bátya Mariska!
Anyád cseppfiát ringatja,
Be ne menj az istállóba!
Istálló ajtaja nyitva,
Ó, jaj, nyitva, ó jaj, nyitva!
Csak az őrangyal vigyázza,
Mindhiába, mindhiába…
Éji vadak riadoznak,
Sűrű ágak hajladoznak,
Mariska egyre csak sirat.
Körüle mindenki hallgat.
A vén Csapás eltakarta.
Senki azt meg nem tudhatta,
Csak az öreg Hold világa,
Mennyit rít Bátya Mariska.
