Hajnali harmatban mosom arcom.
Pacsirtadal közé fonom sugaram.
Gyűrött pipacsszirom piros palástom,
kincsem aranyzöld rózsabogaram.
Nincs nálam gazdagabb király sehol.
Míg világok kelnek s dőlnek alattam,
út porát gyémánttá én varázsolom.
De látod: itt fent magam maradtam.
Alattam hömpölyög sodró, sárga ár.
Szavamra föld mélyén rejtőző mag vár.
Szivárványkorona homlokomon.
Kunyhó napos oldalán vén, ősz paraszt
fáradtan ül le, míg utam elhalad
fölötte, s megállok hűs lombokon.