Szaladnék eléd,
várnálak friss kenyérrel,
gondoználak, mint a fény,
ahogy gyümölcsöt érlel,
de tétova, s nem ér el,
hiába tárom ki karom.
Csak zengő érc vagyok
és pengő cimbalom.
Nézném arcod, szemedbe
fonódna tekintetem,
hiába minden intelem,
de csak szétfolyó
árnyakat látok a falon.
Zengő érc vagyok
és pengő cimbalom.
Elválaszt a jelen,
és minden józan értelem,
s majd elválaszt a sírhalom.
Most zengő érc vagyok
és pengő cimbalom.