Keresés
Close this search box.

G. Makra Ildikó: Tél akkor és most

Hull a hó a földre, mint puha vatta,
meleg dunyháját ajándékba kapta.

A pelyheket szikár hideg csipkézte,
s lebbenő fuvallat formázta készre.

Eltűnt a sárga szín, vörös s a barna,
a fagy s a hó izzó fehérre marta…

Alant a fű, fa, s ott fenn a házcserép
egyszínű lett, mert mind-mind ruhát cserélt.

Itt benn a tűz lobog, forró a samott,
kályhának dőlve zsibong a vér; s amott

az ablaküveg jégvirágot ápol.
Nehezen mozdulok ki a szobából…

Más volt rég: kacagással telt meg a szám,
míg a havon nesztelen szaladt a szán.

A szánkó kötelét markolta apám;
életem fonalát is fogta talán…

Ha még egyszer húzhatna erős keze,
szántanánk a havat úgy, mint az eke…

De hiába nézek s állok sírva itt,
elment és magával vitte titkait…

És hull a hó ma is, mint égi manna;
a szán meg az idő… bárcsak maradna…

További bejegyzések