Nem tudom, hogy lehetek boldogabb.
Gabalyodik össze a gombolyag,
s egyre inkább kibogozhatatlan.
Nincs forrás a forró sivatagban.
Tapogatok a semmit tapintva.
Hiába hajtom, lenn van a hinta.
Repülnék pedig fel, csak egyre fel.
De kétségemre senki sem felel.
Sorvadok el, mint hervadt hangaszál.
Mégis, ahogy az est harangra száll,
és megkondul az esteli ének,
rájövök, van örömteli élet.
S mire az éjszaka elszenderül,
már jól vagyok. És sosem egyedül…