Amíg az óra perceket morzsol,
az idő is megáll olykor-olykor.
És megőrzi azt a pillanatot,
amit egykor neked visszahagyott.
Lám, erre valók a régi képek.
Kicsi vagyok, mégis égig érek.
Bezárt idő százféle alakban…
Ahogy álltam, vagy ahogy szaladtam.
Míg az óra morzsolja a perceket,
a partokat mossák a tengerek.
A part vagy pusztul vagy éppen épül,
eltűnik mégis mindegyik végül.
Elhordja a szél is a képeket,
ahogy az idő lassan lépeget.
Elrepíti messzire a szárnyán.
S én azután itt maradok árván…
De majd jön valaki… hiszem, igen,
aki ölbe kap engem szelíden.
Repít messze, ahol nincs akadály.
Elenged s mondja: most te magad szállj…
