Nemsokára érkeznek a fecskék.
Az ég kékje, mint olajos festék
csordul a légbe, s éled a titok…
A télnek gyorsan hátat fordítok.
Tavasszal telik meg minden tüdő.
Olyan a táj, mint boldog esküvő
díszlete. Ha volt, megtörik a jég,
és frissen nyüzsög a rovar-hajlék.
Madarak dalolnak kotta nélkül,
a tömény illat orromba szédül.
Olyan ez, mint ép léleknek a drog.
Aprónak tűnik minden rossz dolog…
Élünk! Útjára indul a porzó.
S egyszer üres lesz minden koporsó…
A fák már gombolgatják reggeli fagyköpenyüket, De a napot még felhők opálüvege takarja. Bolondos kispatak fecseg fáradhatatlanul havas bölcsőjében, Az uszadékfák torlaszában csipkefüggönyt Fagyaszt a
mostanában egyre többet beszél a múltról a kísértések gyermekkoráról ahová mindannyiszor magával visz engem is az idő lyukas markára bízza a homályból előbillenő kusza képeket
A teremtés előtti időkben, mikor nincsenek még nemek, kirakom eléd mindenemet: Arcom sokszínű pírját, nyirkos kezemben félelem, szárnyat bontani képtelen képzelet kalitkába zártan vár, kerubok
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
