Legyen hosszú, koromsötét az éjjel,
minden egyes sejtem megtelik fénnyel.
Legyenek zsigerig hatoló telek,
elég az nekem, hogy ha érintelek,
s árad szét szavad bensőmben. Előttem
jársz és utánam is. Érzem velőmben
jelenléted. S ahogy az évek futnak,
elég az nekem, hogy magamnak tudlak.
Nem másfelé, csakis utánad megyek,
árad szét bennem a fény és a meleg.
Hideg és sűrű sötétség van pedig,
de várok tavaszig, várok reggelig…
Nézem a tájat, milyen csodás pasztell…
Nem hagysz el, már tudom, s nem is maradsz el.