Régen más volt, már semmi sem ugyanaz;
más a nyár, másként tombol a tavasz;
a pillangó is másképpen repked,
s a napmeleget sem így szeretted…
S amíg a mező tavasszal dőzsöl,
csodálatával többet időzöl…
Ahogy virágzik sok színes bokor,
tekinteted gyakorta kóborol
és akad meg lázadó szirmokon;
és ha sír az ég, sem veszed zokon…
Elővesz néha csöndes áhítat,
mikor szivárványt látsz, mint egy hidat,
mi átível téren, hiten, koron…
S ha sötét is minden, mint a korom,
átvilágít rajta az égi fény,
mint Ige – lámpásként a hű hitén…