Eszembe ötlik annyi régi kép,
amelyek megfakultak némiképp;
hisz elhomályosulnak a képek,
ahogy időben előbbre lépek…
Tán felesleges volt sok jó szándék…
Ma már talán mindazzal elbánnék,
mi belém vágott, mint metsző szikék –
akkor, tavasszal… Mára őszi kék
a boltozat felettem. A játék
még folyik egy ideig, de másképp
látom a színt s másképp a fonákot…
Másképp őrizlek s gondolok rátok,
kik egykor voltatok, ti régiek.
Talán már ti is másként értitek
a szót, a tettet, a gondolatot.
Ma nem fáj, ami akkor úgy hatott,
mint a bomba… Ám múltunk foltjai
lassan tűnnek el. Idő mossa ki
legjavát s van, amit az irgalom…
Nem szégyellem, magam kisírhatom,
megnyugvást lelhetek annak vállán,
aki időknek előtte vár rám…
Ha visszanézek, látom a jót is.
S megvigasztal a metamorfózis…
Eszembe ötlik oly sok régi kép,
amelyek megfakultak némiképp.
S ahogy nézek a horizonton túl,
selymessé válik az éles kontúr…
