Ha odakint hideg szél tombol, metsző,
az ember gondolkodik s terveket sző,
ahogyan fonalát az ágon a pók.
A hosszú téli esték erre valók.
Kesergünk sokszor, mint Jónás a cetben,
és hisszük, hogy élhettünk volna szebben.
Így teszünk mindig, szinte élethosszig,
míg a mi fonalunk is széjjelfoszlik.
Ha életünk illatozó rozmaring,
és hajónk a tengeren fodrozva ring,
bízunk benne, hogy nem érhet semmi baj.
Majd jön a megpróbáltatás, nagy vihar.
És olyankor jönnek a vádak sorra:
hogyha Isten lenne, ilyen nem volna…
De neked vajon Ő fordított hátat?
Nem a te részed lenne az alázat?
Ha zúgó vihar tombol is odakint,
és megcibál, csak akkor bírod a kínt,
ha van megtartó rév és szilárd alap.
Megóvni egyedül hogy tudnád magad…
Kint vihar van, de belül áldott kályha.
Titokban minden a Megváltót várja.
