Hallod leghalkabb sóhajom.
Hallod azt is, a pók, ha fon.
Hallod, hogyha a szél susog,
s ha táncolnak a bukszusok.
Hallod, hogy a mag megfogan,
s minek gondoltad, lesz olyan.
Hallod a mindenség hangját,
s ahogy gyűjtenek a hangyák.
Hallod, ahogy a Föld forog,
s azt is, ahogyan nő a fog.
Hallod, hogyha halkan sírok,
s bántanak a puszta sírok.
Hallod, ahogy nő a hanga.
Hallod, kinek nincsen hangja.
Hallod, mikor nem is szólok,
s ahogy csattannak a csókok.
Hallasz engem, figyelsz énrám,
akkor is, ha ülök bénán;
akkor is, ha nincs érdemem,
és nem vagyok a térdemen.
Szeretsz engem mind a vérig.
Elkísérsz az úton végig.
S ha hív az illó messzeség,
vár rám a szép, szerelmes ég.